Kövér László: Az új Károlyi Mihály feladata, hogy előkészítse a terepet a magyargyűlölet új kunbéláinak színrelépéshez
Bár nevének említése nélkül, de egyértelműen Magyar Péterre utalt az Országgyűlés elnöke szerdán Bonyhádon.
Kormányzati érdekekkel indokolja Semjén Zsolt a Kövér Lászlónak küldött levélben, hogy miért szeretnék kivételes eljárásban, már kedden elfogadni a felsőoktatási törvény módosításáról szóló javaslatot.
Felkerült a parlament oldalára az az iromány, ami a felsőoktatási törvény módosításáról szóló javaslatot kivételes eljárásban szeretné tárgyali, és egyetlen napon belül át is vinné azt a parlamenten. A dokumentumot Semjén Zsolt jegyzi, és azt kéri, hogy a javaslatot a kivételes eljárás elrendelését követő három órán belül hadd nyújtsák be, kedden pedig folytassák le róla a vitát és szavazzon is róla a parlament.
„A napirendi javaslat módosítását a törvényjavaslat mielőbbi elfogadásához fűződő kormányzati érdek indokolja” – zárja levélt Semjén .